Kinek van ingyen a munka, amit otthon végzel? És ki mennyit veszítene, ha egyszer abbahagynád?

2021.12.08. - szerda

A munka az munka, még ha láthatatlan is. De vajon kellőképpen elismerjük-e a családokban, a közösségekben végzett nem fizetett munkát, a törődést, az ápolást, az ügyek intézését, a házimunkát? És vajon mi lenne, ha egyik pillanatról a másikra kivonnánk e tevékenységeket végzőket a családból, a társadalomból, láthatóvá válna, hogy mekkora értéket teremtenek?

A láthatatlan munkát az a fizetetlen munka jelenti, amit a háztartáson belül vagy önkéntes munkaként a közösség javára végeznek a társadalom tagjai. (KSH)

A definícióból ugyanakkor kitűnik, hogy a láthatatlan munka esetében fizetetlen tevékenységről beszélünk, és hogy jelentős részéért sem megbecsültségben, sem elismertségben nem jár semmilyen ellenszolgáltatás. Az önkéntes munka is a láthatatlan munka része, például, ha valaki a szülői munkaközösség tagjaként vesz részt az iskolai feladatokban, azt is ide soroljuk. A láthatatlan munka többségét a háztartáson belül, a családtagok javára végezzük és tulajdonképpen egy olyan tevékenységről beszélünk, amely mentén az élet és az életben maradás feltételei újratermelődnek.

A láthatatlan munka körébe tartozik tehát a háztartási munka és annak minden aspektusa, valamint a gondoskodás is, irányuljon az akár kisgyerekekre vagy idősekre, valamint az önkéntes munkát is e fogalomkörbe sorolhatjuk.

Felmérések bizonyítják, hogy a láthatatlan munka zömét világszerte a nők végzik

Ha Magyarországon beleszámítaná a közgazdaságtan a láthatatlan munka értékét a GDP-be (amit nem tesz meg), a KSH adatai szerint ez a tevékenység a GDP kb. 25%-át tenné ki. Ha számokban akarjuk kifejezni a láthatatlan munka értékét, az évi kb. 2,6 millió forintnyi munkát jelentene egy személyre számítva, a háztartásban élők felé irányuló tevékenységet tekintve.

Az önkéntes munka értéke szintén a KSH adata szerint: a nők évente átlag 160 ezer, a férfiak kb. évi 120 ezer Ft-nak megfelelő összegben végeznek ilyen jellegű munkát.

Fontos kérdés, hogy ki, mikor és mennyi ideig végzi ezeket a munkákat

Életük során először gyerekkorukban kapnak láthatatlan munka transzfert, azaz rengeteg gondoskodást a férfiak és a nők is. A nőknél a következő csúcs 18 éves koruktól 70 éves korukig tart, amikor folyamatosan nyújtanak gondoskodást a családtagok számára, és ők összességében többet adnak, mint amennyit kapnak. A férfiak esetében kb. 30 és 50 éves kor között tapasztalható többlet láthatatlan munka, ekkor több gondoskodási tevékenységet adnak mások számára, mint amennyit kapnak. A láthatatlan munkával töltött idő mennyisége jelentősen kirajzolja a nemi különbségeket, a háztartási munkákkal, a gyermekek ellátásával, gondozásával a nők több mint négyórányi, a férfiak közel kétórányi ilyen munkát végeznek naponta.

A láthatatlan munkával az élet és azon belül a munkaerő újratermelése zajlik

Ha a háztartási munkával kapcsolatban felmerülne, hogy valamilyen szempontból anyagilag is érdemes lenne ellentételezni ezt a fajta munkavégzést, lehetne alapozni a gyerekgondozásért nyújtott ellenszolgáltatásra, ami évtizedek óta benne van a családpolitikai és a szociális ellátórendszerben. Ezért tulajdonképpen nem is lenne szükség nagy szemléletbeli változásra, ha szeretnénk elismertetni a láthatatlan munka értékét, hiszen már van mire építeni.

Ha a nők gazdasági szerepvállalását növelni akarják, ki fogja ellátni az eddig általuk végzett gondoskodási feladatot?

A család férfitagjai? Esetleg ezeket a feladatokat ki lehet szervezni az állami ellátórendszerbe? Egyáltalán az állam fontosnak tartja-e, hogy kiszervezzék? Ezért kérdéses az, hogy amikor a megoldások szintjén gondolkodunk, meg lehet-e maradni nemzetállami keretek között. Lehet-e egy adott országon belüli csoportok viszonylatairól beszélni, mi a szerepe az államnak, a kormányzatnak, a munkáltatóknak e helyzet megoldásában, és fair-e azt mondani az egyéneknek, hogy osszák be okosabban az idejüket, vállaljanak konfliktust a családban a partnerükkel a feladatok átvállalása miatt? Jelentős súlyú és horderejű a probléma, kérdés, hogy mekkora részét tudja kezelni az állam, amellett, hogy felvállalja a konfliktust a munkáltatókkal.

Fotó: Envato

Szerző: K.T.

Forrás: munkaeropiac.eu